top of page

Halálra üljük magunkat? - 2. rész

Azt akarom, hogy VALÓBAN megértsétek a dolog súlyosságát, mert itt a tét nem más, mint a hosszú, egészséges élet. Az, hogy ne elektro-nagyiként guruljatok 50-60 évesen, mindenféle bumfordi mozgássegítő eszközökre utalva, hanem hogy az unokákkal is megélhessétek az élet kicsi és nagy élményeit! De hogy mindez ne csak üres frázisok puffogtatása legyen, fontos, hogy lássátok az ok-okozati összefüggéseket.



Szóval: mennyit is ülünk egy nap?


A világ fejlett országainak lakossága meglepően rövid idő alatt és szinte teljes mértékben átállt az ülő életmódra a 21. században - tehát durván 3 generáció alatt. Ezen országokban a modern technológia, valamint a gazdasági környezet változásának köszönhetően ma átlagosan napi 13 órát ülünk.


Leírom még egyszer: tizenhármat. Minden. Egyes. Nap.


Ülünk reggelizés közben, munkába menet, a munkavégzés alatt, hazafele a kocsiban vagy a buszon, majd telefonozás és vacsorázás közben, és a nap végén levezetésnek egy kicsit még a TV előtt is. “Hétvégére meg tök fáradt vagyok, hadd heverésszek a kanapén filmeket bambulva..!” Ezzel szembesülve tisztán látszik az aktív és inaktív idővel megpakolt képzeletbeli mérleg két karja.


Nem azt mondom, hogy újra ki kellene mennünk a földekre kapálni és kézzel húzni a szekeret - a gépesítés jó is tud lenni (kivéve persze a környezetszennyezést, de az más téma) -, hanem hogy 1) józanul fel kell ismernünk a megváltozott körülményeinket, 2) realizálnunk kell, hogy a testünknek vannak bizonyos, evolúció adta alapvető igényei, 3) és mindezt alkalmazva fel kell építenünk egy fenntartható életvitelt, amelyhez ragaszkodunk is.


Mondhatnánk azt is, hogy a mai modern ember funkcionális mozgáskorlátozott, és nem állítanánk valótlanságot! Nincs abban semmi meglepő, hogy az amerikai Országos Egészségügyi Intézet szerint minden 10 emberből 8 hátfájással küzd. Ahogyan abban sem, hogy az egészségünk kezelésére költött összegek 3/4-e az ülő életmódra vezethető vissza.


Nem csak ártalmas dolog nem foglalkozni ezzel a témával, de ráadásul baromi költséges is!


adásul mindez az emberiséget nem csak az egyén szintjén, de gazdaságilag is érinti. Ha a munkaadók nem változtatnak az ülő életmódot övező általános struccpolitikájukon, akkor bizony évről évre egyre több pénzt fognak kifizetni a munkából kiesett, vagy csökkent munkaképességű alkalmazottaik okán.



Na de mit tehetnénk mégis önmagunkért?


Folyt. Köv!



 


bottom of page